Orbán behívta az oroszokat

2013.12.17. 11:03

Nem is olyan régen a Fenntartható fejlődés bizottságán a kormánypártok azzal utasították el a paksi bővítés kérdésének napirendre vételét, hogy „nem időszerű” erről a kérdésről beszélni. Ehhez képest tegnap este meghirdettek egy Gazdasági bizottsági ülést ma reggelre -- tehát nyilvánvaló, hogy az volt a cél, hogy el tudják sunnyogni az egészet -- ahol Kovács Pál államtitkár elsőként tartott egy prezentációt, hogy miért szükséges mindenképpen Paks II majd elmondta, hogy az oroszokkal már évtizedek óta együttműködünk atomenergia ügyben és gondokat okozna, ha egy telephelyen kétféle technológia/társaság lenne. Az ülésen jelen volt Lázár János és Giró-Szász András is, úgyhogy vélhetően az államtitkár teljes felhatalmazással mondta, amiket mondott. Eszembe jutott egy korábbi klubrádiós interjúm is, ahol egy atomfizikus kétségbeesetten próbálta cáfolni azt a felvetésemet, hogy már csak technológiai okokból is az oroszokat akarják majd Orbánék a bővítéshez. Közben információink vannak arról, hogy csak az oroszok adtak be olyan pályázatot, ami az építtetést és a finanszírozást is fedezné – miközben a Roszatom már rég irodát működtet Budapesten. Most pedig Kovács Pál bejelentette, hogy gondot okozna, ha nem az oroszok nyernék a tendert. Hogy mennyi pénzről van szó? 3, 4 vagy akár 6 ezer milliárd forintról, ezzel nagyjából egy évszázadra eladósítanánk magunkat az oroszoknak, akiktől a földgáz nagy részét is kapjuk. Ez totális függőség, ha ez megvalósul, az energiaszektorunk teljesen kiszolgáltatottá válik az oroszoknak. Orbán ezt a jövőt szánja nekünk: gyakorlatilag behívta az oroszokat.

orbán atom.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://szelbernadett.blog.hu/api/trackback/id/tr975696260

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orosz állami tulajdon Európa és Magyarország közepén? 2013.12.19. 13:33:25

Fel kell tennünk a kérdést, hogy mit is takar pontosan a sokat emlegetett BOO finanszírozási konstrukció a stratégiai fontosságú energiaszektor esetében. Folytatom a megkezdett sorozatot atomenergia és Oroszország történelmi keresztmetszetében. A pénte...

Trackback: Még nem késő! Mondjunk nemet Paksra és a szénre! --- Megtörjük a médiablokádot! 2013.12.18. 14:41:02

Még nem késő! Mondjunk nemet Paksra és a szénre! - Élőlánc.hu A magyar választópolgárok nem adtak felhatalmazást Paks bővítésére, sem a tisztaszén-technológia bevezetésére.A kormány tárgyalásokat folytat az oroszokkal Paks bővítéséről és a japánokkal ...

Trackback: Paks vobiscum? - konferencia összefoglaló 2013.12.18. 14:40:48

A paksi atomerőmű tervezett bővítéséről rendezett konferenciát az ELTE Humánökológia mesterszak 2013 december 13-án a Párbeszéd Házában, Sólyom László elnökletével. A tanácskozás előadói a jogász, a közgazdász, a teológus, az energiapolitikus, a külpol...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagyfeszültség 2013.12.18. 15:22:49

Ezt már megírták:

noemisszio.blog.hu/2013/10/22/ruszkik_haza

Szerintem Szél Bernadettnek, aki ugye politkus, nem blogot kellene írni, hanem politikai munkát végezni az atomerőműbővítés, a vadászbűnözés a rallyversenyzők soktízmilliárdos áfacsalásai ellen. Már ha környezetvédő politikusnak gondolja magát.
Egyébként én nagyon drukkolok neki.

Sesquatch Hegyi 2014.01.14. 17:11:53

"Ez totális függőség, ha ez megvalósul, az energiaszektorunk teljesen kiszolgáltatottá válik az oroszoknak."

Minden tiszteletem az LMP-nek, de ezt a függőséget nem értem.

szemben a földgázzal, aminek nagy részét oroszországból vesszük, az atomerőmű nem jelent ekkora kiszolgáltatottságot Mo. számára, hiszen itt egy beruházásról van szó (hitelből), aminek a végén az erőmű Mo. tulajdonába kerül. Hol itt a kiszolgáltatottság? OK, a hitelt vissza kell fizetni, de annak összege fix, nem ingadozik úgy mint a földgáz ára, és nem függ az orosz állam pillanatnyi kegyétől. Hol itt a kiszolgáltatottság? (a jelenlegi helyzethez képest)